Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy kóan

2009.02.08

– Honnan jöttél? – kérdezett Mu-csou egy szerzetest.

– Liujangból.

– Mit mond a csan mester Liujangban?

– „Mehetsz bárhová, útra úgyse találsz.”

– Tényleg ezt mondta?

– Ezt.

A mester kapta a botját és fejbe kólintotta a szerzetest:

– Csak a szavakra emlékszel – jegyezte meg.

 

Terebess Gábor: Folyik a híd

 

 

Azt hiszem első lépésként amikor egy koant megismerek mindig pontosan az a kettős érzés kerít hatalmába, mint amikor Szent Ágoston az időről elmélkedve azt mondta: „Tehát mi az idő? Ha senki nem kérdi tőlem, akkor tudom. Ha azonban a kérdezőnek kell megmagyaráznom, akkor nem tudom…”. Ha nem kérdezi senki, hogy mi a koan úgy érzem tudom mi az. Ha nem kérdezi senki, hogy mit jelent egy koan, úgy érzem értem. Amint viszont szavakba kellene öntenem, azonnal kicsúszik a kezeim közül.

 

 

A koan – úgy érzem – két tanítást is magába foglal. Ez alapján két részre osztanám. Első résznek Liujangban lévő csan mester tanítását értelmezem. A tanítás így hangzik: „Mehetsz bárhová, útra úgyse találsz”. Ez több szempontból is figyelmet érdemel. Már eleve az érdekes, hogy a szerzetes, aki ezt elmondja éppen most érkezett meg – tehát úton van vagy volt – egy másik kolostorba, ahol Mu-csou is tartózkodik, és aki megkérdezte tőle, hogy mit tanít a mester ott, ahonnan jön. Ha tehát megértette volna a szerzetes a csan mester tanítását, akkor eleve nem ment volna sehova. Rájött volna arra, hogy bárhová is megy ott nem fog az útra lelni.

Elég sok koan foglalkozik azzal, hogy szerzetesek megkérdezik mesterüktől, hogy hol van az út. Én úgy értelmezem, hogy az út ilyenkor mindig arra az útra céloz, amely a megszabaduláshoz vezet. A mesterek pedig gyakran olyasmi lényegű választ adnak, mint hogy a folyóban, az út porában, a szél suttogásában van az út. Vagyis az út mindenhol van és sehol. Ha a szerzetes megértette volna igazán azt, amit a mestere tanítani próbált neki, nem próbál vándorolni. Azzal, hogy fizikailag utazik az ember, úton van, nem jut el sehová. Nem jut el a megszabaduláshoz. Legalábbis abból, hogy fizikailag úton van nem következik az, hogy szellemileg is az úton van. A szellemi út mindenhol ott van. Nem kell érte elvándorolni kolostorba, nem kell érte zarándokolni. Az út az emberben van. Mindenki rálelhet saját magában. Nem kizárt az, hogy segíthet egyfajta fizikai vándorlás abban, hogy az ember megvalósítsa a szellemi utat, de semmiképpen sem feltétele.

Ezzel analógiában lévőnek érzem a Buddháról szóló azon zen tanításokat, amikor egy szerzetes megkérdezi mesterétől, hogy ’ki a Buddha’, vagy ’mi a Buddha’. A kérdésekre gyakran válaszként a ’te ki vagy’ érkezik a mestertől, vagy egyszerűen megszólítja a kérdezőt a nevén. Mindez azért van, mert a zen arra tanít, hogy a Buddha nem kívül van. A Buddha belül van. Mindenkiben ott van a Buddha-természet, amely ha nevén nevezik azonnal felel, gondolkodás nélkül. A legegyszerűbb dolgokban is ott van a Buddha-természet, a legegyszerűbbnek tűnő gesztusokban is.

Az út éppenséggel ugyanaz lehet, mint a Buddha, vagy a Buddha-természet. Mindenkiben benne van. Mindenkinek a sajátja. Nem található kívül, ahogy Buddha sem. Nem lehet, nem kell mindent folyton ésszel vagy intuícióval felfogni, vagy megpróbálni megérteni. Sokszor egyszerűen csak eggyé kell válni vele. Nem nevezhető meg minden másképpen, mint csupán úgy, hogy éppen az, ami. A Buddha mindig jelenlévő valóság, az út is az. Azzal, hogy a szerzetes útra kelt nem hallotta meg mestere szavait, vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy csupán szavait halotta meg, ahogyan Mu-csou is reagál.

 

Második tanítás, Mu-csou tanítása azzal, hogy botjával a szerzetest fejbe kólintja és azt mondja: „Csak a szavakra emlékszel”. A zen tanítás sosem a szavakban rejlik. A lényege inkább a lélektől-léleknek szóló tanítás, az ami a szavak mögött rejlik. Gyakran a mester nem mond semmit. Egy gesztust tesz, mondjuk hátat fordít, és ezzel jelzi, hogy a szerzetesnek jobb, ha szavak helyett, amelyek csak jobban összezavarhatják, inkább önmagába merül és meditál. Vagy felemeli az ujját a mester, esetleg a botjával megsuhintja a szerzetest, vagy rákiált. Ha pedig mégis válaszol, akkor a válasza gyakran látszólag nem is kötődik a kérdéshez, mert nem feltétlen akar a kérdésre választ adni. A válasz a szerzetesben van. Nem vezetne sehova, ha a mester megmondaná. Sokkal inkább rá kíván mutatni arra, ami a legfontosabb a szerzetesnek. Vagy éppen arra, hogy a kérdező szerzetes éppen milyen szintjén jár szellemi útjának. Nem hiába történik meg gyakran, hogy a mester válasza megvilágosodáshoz vezeti a kérdezőt. Legyen az akár egy pillanatnyi megtisztulás, vagy a teljes megvilágosodás is akár. Azzal, hogy megérti a választ előre lép.

 

A történetben szereplő szerzetes nem értette meg mestere szavait. Olyan helyen keres, ahol semmit sem talál. Erre pedig Mu-csou tanítása világít rá.

Tulajdonképpen két esélyt is kapott arra, hogy elérjen a lényeghez. Ugyanazt, csak más szavakkal.

 

 

 

 

Azt hiszem a következő koan magába rejti azt, amiről írni próbáltam, és ami szerintem maga a zen:

– Mielőtt kimondják, mi a szó? – kérdezte egy szerzetes.

– Mielőtt kérdeztél volna, feleltem – mondta Hsziang-jen.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.